A Faun labirintusa

Már az elején leszögezem, hogy ez a film egy remekmű. Az a Guillermo del Toro írta és rendezte akit Hollywoodban ezidáig nem nagyon ismertek el, de ezzel az alkotásával beírta magát a filmtörténelembe. Bár ez a filmje is csak három jelentéktelenebb kategóriában győzött az Oscaron, pedig megérdemelt volna nagyobb elismerést is(bár azt máshol meg is kapta)...

Az összetettségében rejlik ennek az alkotásnak a legnagyobb ereje. Ilyen a cselekmény két szálon futása és a temérdek sok emberi tulajdonság előkerülése. Különböző élethelyzeteket láthatunk, mint például egy barátság kialakulása, félelem és gyűlölet érzése valaki ellen, jó-rossz örök harca és még lehetne sorolni.

A történet mondanivalója az önfeláldozásról, magáról a megváltásról szól. Akár egy keresztényi tanmesének is felfoghatjuk az egészet. Bár ezt nem szájbarágós módon adagolják belénk, csupán szimbolikusan. Van aki észre fogja venni ezt, van aki nem. Viszont mindkét oldal kapni fog valami tanulságot.

Egy fantázia és egy valós világban fut végig a cselekmény, ami hol összekapcsolódik, hol nem. De egymásra vannak utalva. Ha valami történik az egyikben, az a másikban is megjelenik valamilyen formában. A való világban Spanyolországban járunk, a polgárháború idején, Franco korában. A képzeletbeli világot, egy kislány találja ki magának, hogy legyen hova menekülnie. Egy biztos. Felfog merülni bennünk a kérdés, -lehet hogy nem egy álomvilág ez? Ezt döntse el mindenki saját maga...

Nagyon könnyen elronthatták volna ezt a filmes csodát, de szerencsére nem így lett. Ugyanis sokan próbálkoztak már ilyet alkotni, de a legtöbb ilyen mű egy picit mesterkélt lesz. Ami máshol giccsesnek hatott az itt működik, mert van valami ami nem engedi, hogy elfajuljon ez az egész.

A forgatókönyv egy teljesen új ötletből született, se könyvben, se másmilyen formában nem létezett eddig. Ez is Del Toro profizmusára utal, akár csak az, hogy a maszkmesteri múltját is kitűnően kamatoztatta ebben a filmjében is. Ugyanis lenyűgöző kosztümöket, maszkokat láthatunk(ezek kaptak Oscart).

Az operatőri munka is tökéletes, mindkét világ megjelenítése nagyon ügyesen van megoldva. Maga a filmzene egy egyszerű altatódalon alapszik, ami nem is énekelve, hanem dúdolva van jelen a műben. Mégis heves érzelmeket vált ki az emberből, ugyanis lélek gyötrően gyönyörű.

A színészek, a főszereplőktől a legutolsó mellékszereplőkig, nagyon hihetően alakítják, tárják elénk a rájuk bízott karakter szerepét. Különösen kiemelném az Ofeliát( görögül „segítőt” jelent) játszó Ivana Baquero-t, aki fiatalkora ellenére nagyon járatosnak és talpraesettnek látszott a filmvásznon. A „főgonoszt” alakító Sergi López pedig hátborzongatóan alakítja Vidal kapitányt, akitől az elsőtől az utolsó percig retteg a néző.

Nagyon sok jó és rossz küzdelemábrázolást láthattunk már, mondhatni lerágott csont. Senki nem gondolta, hogy vannak még rejtett tartalékai ennek a témának. Ebben a filmben viszont kereshetünk, mert akad benne bőven. Hogy észrevesszük-e ezeket, az csak rajtunk múlik...

Kötelező darab!