...Egyszer...
Egyszer...talán egy ilyen mozifilm is a multiplexek toplistájára kerül...egyszer.
De nem is baj, hogy nincs a bevételi listák élén, így olyan marad, mint amilyen a film önmaga. Egyszerű és tökéletes.
Ezt az ír (független) filmet csekélyke 160 ezer dollárból forgatták. Hollywoodban egy átlagos színésznek adnak ennyit.
A rendező anyukája is szerepel a filmben, egyes jelenetek pedig a saját lakásukban lettek forgatva. A két főszereplő a rendező jó barátai, akik nem színészkedéssel, hanem zenéléssel foglalkoznak. Akárcsak a rendező.
Ez meg is látszik a filmen, ugyanis a fő mozgatórugó maga a zene. Szerencsénkre ez nem akadályozza meg azt, hogy egy nagyon életszerű színészi játékot láthassunk. Ugyanis ezt megkapjuk. Mintha két életút találkozását valaki titokban felvette volna. Nem is színészkedik a két főszereplőnk- Glen Hansard és Markéta Irglová- inkább önmagukat adják, hogy éppen egy kamera rögzíti ezt, az nem lényeges.
A történet egy Dublini utcazenészről és egy cseh emigráns lányról szól. A fiú, apja porszívóműhelyében dolgozik és Londonban élő (volt)barátnője után vágyakozik. Legnagyobb álma, hogy valaki kiadja a lemezét. A lány az anyjával, meg a kislányával él együtt és alkalmi munkákból tartja el a családot. Férje nemrég elhagyta.
Ez a két ember egy napon összetalálkozik, amikor a fiú saját dalát adja elő az utcán. A lány azonnal megáll, ahogy meghallja énekelni a fiút. Ő tud zongorázni és az énekhangja is figyelemreméltó. Egy működésképtelen sötétkék porszívót húz maga után. Addig „dicséri” az utcazenészünket amíg az megígéri, hogy megjavítja a porszívóját. A lány másnap tényleg megjelenik, a megígért javításért. Innentől kezdve kialakul köztük egy kapcsolat, ami se barátság se szerelem. Amolyan plátói viszony ez. Ettől (is) olyan különleges ez a film.
Innentől kezdve a zenéé a főszerep. Nagyon sok dalt hallhatunk, mondhatni mindegyik tökéletes. Ezt bizonyítja az is, hogy a film betétdala (csodával határos módon) Oscar díjra lett jelölve, sőt meg is kapta azt.
A zene ereje tehát összetalálkozik két magányos emberrel, akik közül az egyik inspirációt ad a másiknak az életútjának egyik nehéz kanyarjában.
A lezárása a filmnek nagyon jó, pont olyan amilyennek lennie kell.
Egyszer mindenkinek látnia kell, legalább egyszer...
