The Fall – Zuhanás 

Tarsem Singh a néhai kliprendező egyszer már megpróbálkozott egy játékfilm rendezésével, amiben ámulatba ejtő képi világot tárt elénk. De a történetszövéssel egyesek szerint még nem érte el azt a szintet, hogy a világ jobban felfigyeljen rá... Ez a műve a Sejt című film volt...

Újabb rendezéséhez besegített neki két jó barátja is. Pontosabban csak a nevüket adták a produkcióhoz, meg egy két jó tanácsot. Ez mindenképpen egy nagyon jó ötlet volt, mert ennek a két embernek(David Fincher és Spike Jonze) a látásmódja a filmek területén, nem mondható hétköznapinak. Ez Tarsemre is elmondható. Szóval elképesztő lett a végeredmény. A  film bámulatos nyitó és zárójelenetét, nevezhetjük akár közös munkának is.

Tehát mindhármuk tapasztalata meglátszik a filmen. A reklám és videoklip készítői múlt, a régi mozik iránti szeretet, az apró részletekig való kidolgozás és még lehetne sorolni...

Történetünk valamikor a huszadik század közepe felé játszódik egy kis Los Angeles-i kórházban. Két személy körül forog elsősorban a történet. Akik egy „rossz útra tért” levél miatt kerülnek ismeretségbe. Az egyik egy Roy nevű rejtélyes férfi(Lee Pace), aki egy kíváncsi gyermeknek elkezd mesélni egy kalandokban bővelkedő történetet. Bár a férfi mesél, de a kislány elképzelése szerint látjuk a megelevenedett cselekményt... Alexandriát, az Amerikába bevándorló kislányt , aki egy gyümölcsfáról lepottyanva karját törte, az eddig ismeretlen Catinca Untaru alakítja. Kötelességem őt megemlíteni, mert elképesztően csodálatosat alakít. Minden mozdulata, szava(fonetikusan tanult angolul) , gesztusa, olyan ennek a filmnek mint szomjazónak a víz.

A mese szereplői, akikről nem árulok el sokat(fedje őket jótékony homály) lenyűgözően szép helyszínekre jutnak el, kalandozásaik során. Maga az elmesélt történet, ahogy a végére kiderül, a férfi kapcsolatáról szól. Persze Alexandria és más cselekmények is jelentősen befolyásolják a végkimenetelt, és magának a mesének a folyását is. A szemkápráztató képek mellé nagyon igényesen összeállított filmzenét is kapunk. Ahol a klasszikus Beethoven és a film frissen komponált zenéje ad kellemes bizsergést a füleinknek.

A látvány mellett egy elég erős érv, hogy filmünk mind az öt kontinens szépségeit érintve lett leforgatva. Ami meg is látszik a kivitelezésen, elég erőteljesen.

Számtalan motívum van jelen ebben a moziban. Sok minden nem úgy van ábrázolva, ahogy lenni szokott. Ha pedig úgy van ábrázolva, akkor pedig nem biztos, hogy az ami.

Egy bizonyos, a mű teljes egészében adja meg azt az érzést, hogy itt valami nagyot alkottak.

Nagyon jó történet, remek színészi alakítások, felemelő zene, lenyűgöző képi világ, ópium,amiből sosem elég, papírzsepi a film végéhez és sok-sok tanulság...

Reméljük, mostantól nem kell újabb hat évet várni egy Tarsem mozira. De ha csak ez kell, akkor várunk...

Híd Terabithia földjére 

Egy Newbery díjas regény filmváltozata, melyet egyszer már elkészítettek. Nem nagy sikerrel. Ezennel egy tengerentúlon munkálkodó, magyar rendező szemszögéből láthatjuk ezt a keserédes történetet...

Leszögezhetjük, hogy Csupó Gábornak most sikerült. Alapos munkát végzett. Nagyon jól válogatta össze a szereplőket és építette fel ezt a művet. A színészek közül a Lesliet alakító Annasophia Robbot emelném ki, aki szenzációsan alakít, akárcsak a Jesst játszó Josh Hutcherson. Kimagasló még az énektanárnő szerepéért felelős Zooey Deschanel is, de az egész stáb kitett magáért. A Walden Media pedig megint figyelemreméltó teljesítményt nyújtott...

A többség úgy gondol a Terabithiára mint egy gyerekeknek szóló fantasy műre(már csak azért is, mert Terabithia egy sziget Narnia világában), de ettől nagyon messze áll ez az alkotás. Sok országban kötelező olvasmány, bár megértéséhez egy felnőtt társasága elég nagy segítségnek számít. Ugyanis ez egy nagykorúaknak szóló történet.

Különlegessége, hogy valós cselekményen alapszik. Az írónő fia sajnos a valóságban is átélte azokat a dolgokat, amiket elénk tár ez az elgondolkodtató történet.

Filmünk egy szegény ötgyerekes család mindennapjait mutatja be, melynek tagja az egyik főszereplőnk is, a tízéves Jess. Apja keményen dolgozik hogy el tudja tartani a családot, édesanyja háztartásbeli. A testvérei közül mindenki menekül a munka elől, ezért legtöbbször Jessre hárulnak a ház körüli teendők. Anyja nemegyszer őt szidja le, hogy nyugtalanságát levezesse, más ugyanis nincs kéznél. Jess különlegessége, hogy igen jól rajzol. Eme tehetségét szülei nem nagyon veszik észre, kissé szűk látókörűek.

Az iskolában is elég kirekesztettnek számít, ott se nagyon találja a helyét. Egyedül az énektanárnőben van annyi, hogy észre vegye és egy kicsit felkarolja a fiút.

Egyszer csak a szomszédságukba költözik a kislányukkal a módos Burke család. Az ő gyermekük Leslie is elég különcnek számít...

E két lélek között egy idő után szoros barátság szövődik. Ez a kapcsolat segít nekik, hogy túléljék szürke hétköznapjaikat. Leslie hatalmas képzelőerővel rendelkezik, amikor csak tud varázslatos történeteket sző. Egyedül Jessnek „mutatja meg” a saját fantázia világát, melyek után létrehozzák Terabithia világát. Ahova egy „varázskötél” segítségével jutnak el...

Ebbe a kitalált világba menekülnek a gondjaikkal, bár itt meg is szabadulnak tőlük. Itt igazán szabadok lehetnek, ez a az ő birodalmuk. Itt szerzett tapasztalataikat, a való életben is kamatoztatni tudják. Bár az iskolai „ellenfeleik” Terabithiában is megjelennek, ha jól megfigyeljük. Sok ilyen apró dolog van még elrejtve a filmben, amit ha szemfülesek vagyunk, akkor észreveszünk.

Az idő elteltével a barátság nagyon elmélyül kettejük között. Ritka kincs egy ilyen kapcsolat mostanság. Mondhatni példaértékű. Egy nap azonban hirtelen fordulat következik...

A címben szereplő híd valóban megépül, de jelentése ennél sokkal mélyebben is értelmezhető. Ez egy híd, mely Leslie lelki világába enged betekintést...

Engedjük be saját hidunkon ezt a filmet és gondolkozzunk egy nagyot...

Phoebe csodaországban

Történet egy kislányról, aki nehezen találja meg magát az életben... a végén az is kiderül, hogy nem csak önnön hibájából...

Phoebet Elle Fanning alakítja, aki a nővére(Dakota) nyomdokait igen csak hamar megtalálta. A kis Elle lenyűgözően személyesíti meg főhősünket. Mondhatni nem eljátszott egy figurát, hanem ő maga volt az akinek lennie kellett. Ha így folytatja nagy tehetség lesz belőle...

Színészi játék terén messze kiemelkedik még az iskolai drámatanárt alakító Patricia Clarkson, aki egyszerűen tökéletes. Karakterének érdekességét, rejtélyességét a film végéig fenn tudja tartani.

Történetünkben egy család mindennapjaiba nyerünk bepillantást. Egy boldog, de nem gondtalan családéba. Semmi komolyra nem kell gondolni, csak a sors szokásos megpróbáltatásain esnek túl. De ez éppen elég. Mindenkit egy kicsit megismerünk belülről, főleg Phoebet, aki mindvégig a középpontban van a film során. Végül is ez az ő története.

A két szülő írásból keresi a kenyerét, persze ezt nehéz csinálni, főleg két gyerek mellett. Ha még az ihlet se jön, akkor pláne...

Phoebe húga a kakukktojás a filmben, kicsivel több szerep is juthatott volna neki, de így is jól hozza a magára hagyott testvér szerepét...

Egy iskolai színi előadás(Alice csodaországban), a család otthona, egy pszichológus és néha az igazgatói iroda ad otthont ennek a történetnek...

Phoebe egyetlen”barátját” Jamiet is elég érdekes személyiséggel áldotta meg az élet, őt Ian Colletti játssza, ugyancsak nagyon tehetségesen.

A történetből nem árulok el többet, mert sok minden a varázsát vesztené ezzel... tessék megnézni ezt az alkotást és élvezni a sokszínűségét...

A csontig lerágott Alice csodaországban felhasználásával, nem egy kopírozott mást kapunk, hanem végre valami újat...

Nem utolsó sorban pedig éljen a Bizalom-esés...

WALL●E

 A Pixar Animation Studios kilencedik filmje elröpít bennünket egy távoli jövőbe. Amely ha nem vigyázunk, lehet hogy nem is lesz olyan távoli.

A főhősünk egy Wall●e(WAtt-takarékos Lánctalpas Limlom- és hulladékkezelő, E-sorozat) névre hallgató robot, aki az emberiség több évszázad alatt felgyülemlett szemetét gyűjti és préseli össze. Mindezt a lakatlanná vált Földön. Ugyanis a maradék „emberi” népesség egy űrhajóba préselve éli mindennapjait, a világűrben. A takarítórobotunk a végén már csak egyedül marad, a társai is mind szemétként végzik. Az évszázadok során érzelmei fejlődnek, megtanul önmagáról gondoskodni- kicseréli például meghibásodott alkatrészeit. Egyetlen társa egy igazi kis túlélő, egy csótány. Megismerjük a robot unalmasnak tűnő, de ha jobban megfigyeljük annál izgalmasabb hétköznapjait. A képi ábrázolásmódja, és részletessége egyszerűen elképesztő ennek a résznek.

Fordulópont a történetünkbe egy EVA(Extraterresztriális Vegetáció Analizáló) nevezetű robot megérkezése, aki szerves élet nyomait jön kutatni lepusztult bolygónkra. Wall●e-val nem sokat törődik, ő csak a feladatát jött teljesíteni. Kis főhősünk erre fittyet hányva, teljesen odáig van az örömtől, hogy végre egy igazi barátra tehet szert. Körbevezeti kutató robotunkat saját kis birodalmában. EVA csak akkor mutat érdeklődést Wall●e iránt, mikor az megmutat neki egy féltve őrzött kis növénykét. Vegetáció vadászónk azonnal elraktározza magában ezt az élő organizmust, alapállásba helyezi magát, majd leáll. Egy kis idő elteltével megjelenik egy szállítóhajó mely EVA elszállítására érkezett. Wall●e ekkor úgy dönt, hogy ő is csatlakozik, nem hagyja magára újdonsült barátját és felszökik a hajóra.

Megérkeznek az emberiség utolsó menedékhelyére az Axiom űrhajóra. A lakosság ábrázolásmódja igencsak kritikus és utópisztikus, ugyanis járásképtelen és elhízott lakókat látunk mindenfele. Ezeket az „embereket” önműködő robotok irányítják. Magát a hajót se emberi kéz irányítja, hanem az úgynevezett AUTO. Az eddig burkoltan jelenlevő társadalomkritika most egyenesen a szemünkbe mondja- ha nem vigyázunk ez lesz a vége!

Az Axiom-on hangzik el az első emberi szó a filmben, addig csak robotpittyegések és nonverbális jelek sokaságával beszélgetnek szereplőink. Ettől igencsak unalmas lehetett volna a film első fele, de nem az! Sőt, ha úgy vesszük ront is egy picit a hangulaton az emberi beszéd megjelenése. A történetnek viszont szüksége van emberi szóra is, szóval nincs mit tenni. Ha belegondolunk, érdekes lehetett volna csak robotpittyegéssel levezényelni ezt a műalkotást.

A végkifejlet sokkal akciódúsabb, a film első részéhez képest... Amit nem részleteznék ki, mert sok meglepetést tartalmaz...

Andrew Stanton (Játékháború, Némó nyomában, Szörny Rt.) megint remekművet írt és rendezett. Ennek a mozijának is maradéktalan a képi ábrázolása, akárcsak a kivitelezése...

A Wall●e mindenképpen belépett a Pixar eddigi remekei mellé.

Sőt...

A Faun labirintusa

Már az elején leszögezem, hogy ez a film egy remekmű. Az a Guillermo del Toro írta és rendezte akit Hollywoodban ezidáig nem nagyon ismertek el, de ezzel az alkotásával beírta magát a filmtörténelembe. Bár ez a filmje is csak három jelentéktelenebb kategóriában győzött az Oscaron, pedig megérdemelt volna nagyobb elismerést is(bár azt máshol meg is kapta)...

Az összetettségében rejlik ennek az alkotásnak a legnagyobb ereje. Ilyen a cselekmény két szálon futása és a temérdek sok emberi tulajdonság előkerülése. Különböző élethelyzeteket láthatunk, mint például egy barátság kialakulása, félelem és gyűlölet érzése valaki ellen, jó-rossz örök harca és még lehetne sorolni.

A történet mondanivalója az önfeláldozásról, magáról a megváltásról szól. Akár egy keresztényi tanmesének is felfoghatjuk az egészet. Bár ezt nem szájbarágós módon adagolják belénk, csupán szimbolikusan. Van aki észre fogja venni ezt, van aki nem. Viszont mindkét oldal kapni fog valami tanulságot.

Egy fantázia és egy valós világban fut végig a cselekmény, ami hol összekapcsolódik, hol nem. De egymásra vannak utalva. Ha valami történik az egyikben, az a másikban is megjelenik valamilyen formában. A való világban Spanyolországban járunk, a polgárháború idején, Franco korában. A képzeletbeli világot, egy kislány találja ki magának, hogy legyen hova menekülnie. Egy biztos. Felfog merülni bennünk a kérdés, -lehet hogy nem egy álomvilág ez? Ezt döntse el mindenki saját maga...

Nagyon könnyen elronthatták volna ezt a filmes csodát, de szerencsére nem így lett. Ugyanis sokan próbálkoztak már ilyet alkotni, de a legtöbb ilyen mű egy picit mesterkélt lesz. Ami máshol giccsesnek hatott az itt működik, mert van valami ami nem engedi, hogy elfajuljon ez az egész.

A forgatókönyv egy teljesen új ötletből született, se könyvben, se másmilyen formában nem létezett eddig. Ez is Del Toro profizmusára utal, akár csak az, hogy a maszkmesteri múltját is kitűnően kamatoztatta ebben a filmjében is. Ugyanis lenyűgöző kosztümöket, maszkokat láthatunk(ezek kaptak Oscart).

Az operatőri munka is tökéletes, mindkét világ megjelenítése nagyon ügyesen van megoldva. Maga a filmzene egy egyszerű altatódalon alapszik, ami nem is énekelve, hanem dúdolva van jelen a műben. Mégis heves érzelmeket vált ki az emberből, ugyanis lélek gyötrően gyönyörű.

A színészek, a főszereplőktől a legutolsó mellékszereplőkig, nagyon hihetően alakítják, tárják elénk a rájuk bízott karakter szerepét. Különösen kiemelném az Ofeliát( görögül „segítőt” jelent) játszó Ivana Baquero-t, aki fiatalkora ellenére nagyon járatosnak és talpraesettnek látszott a filmvásznon. A „főgonoszt” alakító Sergi López pedig hátborzongatóan alakítja Vidal kapitányt, akitől az elsőtől az utolsó percig retteg a néző.

Nagyon sok jó és rossz küzdelemábrázolást láthattunk már, mondhatni lerágott csont. Senki nem gondolta, hogy vannak még rejtett tartalékai ennek a témának. Ebben a filmben viszont kereshetünk, mert akad benne bőven. Hogy észrevesszük-e ezeket, az csak rajtunk múlik...

Kötelező darab!

...Egyszer...

Egyszer...talán egy ilyen mozifilm is a multiplexek toplistájára kerül...egyszer.

De nem is baj, hogy nincs a bevételi listák élén, így olyan marad, mint amilyen a film önmaga. Egyszerű és tökéletes.

Ezt az ír (független) filmet csekélyke 160 ezer dollárból forgatták. Hollywoodban egy átlagos színésznek adnak ennyit.

A rendező anyukája is szerepel a filmben, egyes jelenetek pedig a saját lakásukban lettek forgatva. A két főszereplő a rendező jó barátai, akik nem színészkedéssel, hanem zenéléssel foglalkoznak. Akárcsak a rendező.

Ez meg is látszik a filmen, ugyanis a fő mozgatórugó maga a zene. Szerencsénkre ez nem akadályozza meg azt, hogy egy nagyon életszerű színészi játékot láthassunk. Ugyanis ezt megkapjuk. Mintha két életút találkozását valaki titokban felvette volna. Nem is színészkedik a két főszereplőnk- Glen Hansard és Markéta Irglová- inkább önmagukat adják, hogy éppen egy kamera rögzíti ezt, az nem lényeges.

A történet egy Dublini utcazenészről és egy cseh emigráns lányról szól. A fiú, apja porszívóműhelyében dolgozik és Londonban élő (volt)barátnője után vágyakozik. Legnagyobb álma, hogy valaki kiadja a lemezét. A lány az anyjával, meg a kislányával él együtt és alkalmi munkákból tartja el a családot. Férje nemrég elhagyta.

Ez a két ember egy napon összetalálkozik, amikor a fiú saját dalát adja elő az utcán. A lány azonnal megáll, ahogy meghallja énekelni a fiút. Ő tud zongorázni és az énekhangja is figyelemreméltó. Egy működésképtelen sötétkék porszívót húz maga után. Addig „dicséri” az utcazenészünket amíg az megígéri, hogy megjavítja a porszívóját. A lány másnap tényleg megjelenik, a megígért javításért. Innentől kezdve kialakul köztük egy kapcsolat, ami se barátság se szerelem. Amolyan plátói viszony ez. Ettől (is) olyan különleges ez a film.

Innentől kezdve a zenéé a főszerep. Nagyon sok dalt hallhatunk, mondhatni mindegyik tökéletes. Ezt bizonyítja az is, hogy a film betétdala (csodával határos módon) Oscar díjra lett jelölve, sőt meg is kapta azt.

A zene ereje tehát összetalálkozik két magányos emberrel, akik közül az egyik inspirációt ad a másiknak az életútjának egyik nehéz kanyarjában.

A lezárása a filmnek nagyon jó, pont olyan amilyennek lennie kell.

Egyszer mindenkinek látnia kell, legalább egyszer...

Carnivále

2003-ban bemutatásra került az HBO csatornán egy sorozat, melynek a megálmodója Daniel Knauf forgatókönyvíró, rendező volt. Mit kell róla tudni? Ő jegyezte producerként a televíziózás történetének egyik legjobb sorozatát, a ma már kultikussá vált Twin Peaks-t. Most se nagyon nyúlt mellé, hasonló gyöngyszemet alkotott, de itt már rendezőként tette mindezt. 10 évig érlelődött a fejében a történet, míg el nem kezdte megvalósítani a tervét. A sorozat azokhoz szól, akik nem vetik meg a titokzatos, misztikus, agyi kapacitást igénybe vevő történeteket és szeretnek elgondolkodni a látottakon. Ezen elfognak, az biztos. Az egyetlen hiba a sorozatban, hogy nem fejezték be. Történt ugyanis, hogy pénzügyi okokra hivatkozva a második év után az anyacsatorna(HBO) szerződést bontott és a hat évadosra tervezett sorozat ezzel befuccsolt. Még így a hiány ellenére is szenzációs a lezárás, de azért elég sok elvarratlan szál maradt. A rajongók évek óta követelik a folytatást, néha fel is röppen a pletyka, hogy nekiállnak újra, de ezekről mindig kiderül, hogy nem hivatalos bejelentések voltak.

A sorozat egyik fő erénye, hogy hihetetlen hangulatot tud teremteni, főleg ha az ember egy más után több részt is megnéz belőle. Ezt nem nehéz elkövetni, ugyanis abbahagyhatatlan darabról van szó. Történetünk Amerikában játszódik a Nagy Gazdasági Válság idején, az 1930-as években, Oklahomában, a népiesen Homokos Medencének(Dust Bowl) nevezett térségben. A mezőgazdaságot tönkretette a szárazság, ezt a jelenséget égi jelként fogták fel az akkori vallásos farmerek és nyugat felé „menekültek”.

A cselekmény két szálon fut. Az egyik részről egy fiatal természetfeletti képességekkel rendelkező fiú történetét ismerjük meg, akit befogad egy titkokkal teli vándorcirkusz. Másrészt pedig egy karizmatikus jellemmel megáldott, de rejtelmes tulajdonságokkal rendelkező rádiós igehirdetőt követünk nyomon.

A szereplők a legutolsó karakterig, a végletekig kidolgozottak. Nincs két ugyanolyan személyiség. A fiút, akit a sorozatban Ben Hawkinsnak hívnak, a tehetséges Nick Stahl alakítja, a papot, Justin Crowe testvért pedig Clancy Brown. Ismerős lehet valakinek a Hegylakóból, ahol ő játszotta az egyik főgonoszt. Samsont a cirkuszigazgatót, a nagy tapasztalatokkal rendelkező Michael J. Anderson játssza, aki anno a Twin Peaks-ben már bizonyított. Meat Loaf lánya Amanda Aday is ebben a sorozatban debütál, Dora Mae-t a táncoslányt alakítja. Nem teszek nagy kijelentést azzal ha azt állítom, hogy minden szereplő(főleg a két fő) briliáns színészi játékkal jutalmazza meg a nézőt. A cirkusz rengeteg rejtéllyel rendelkezik(egyik kedvencem a soha nem látott Vezetőség-aki a cirkuszt irányítja), mindenféle titokzatos látnivalóval és érdekesebbnél érdekesebb lakókkal, akik mindent megtettek, hogy a kor emberét elkápráztassák, illetve átverjék, csekélyke pénz reményében.

Szívszorító képet láthatunk az emberi szenvedésről és az akarat erejéről. Harcot látunk, de ahogy a történelem során sokszor, az emberek nem egymás, hanem maguk ellen kell hogy harcoljanak. Mindenki a jobb életet vagy a megváltást várja. A nagy kérdés, hogy ezt hogyan érdemelhetjük ki, valaki osztogatja(?), vagy nekünk kell érte megdolgozni? Mit tettem, hogy ide jutottam? Ilyen és hasonló kérdések merülnek fel e kor embereiben, ahova mi is betekintést nyerhetünk eme lenyűgöző filmsorozat által.

A zenéje egyszerűen magával ragadó. Az operatőr és a vágó profi munkát hozott össze, de ez az egész stábra vonatkozik.

Nálam abszolút kedvenc lett, nézd meg te is, garantáltan nem fogsz csalódni.

Az 1907-es évben a Lumiére fivérek bemutatták az autokróm eljárást, az Autochrome Lumiére-t. Ez egy fotográfiában is használt direktpozitív volt. Ezzel oldották meg az első színes kép rögzítését. 1904 és 1907 között kísérleteztek vele.

1909-ben Londonban a Palace varietében levetítették az első színes hatású mozgóképet.

A tényleges színes filmet azonban az USA-ban a technicolor eljárással sikerült rögzíteni. Ez egy olyan eljárás volt, amit az úgynevezett normálfilmre (35 mm-es filmszalag) alkalmaztak.

Ez továbbfejlődött 1936-ra, amikor a szubtraktív színkeverés eljárását használták vagyis az Agfacolort. Ezt egy 1867-ben alapított német cég alkalmazta, az AGFA. Ezt a német gyártót az Eastman Kodak követte, a Kodakchrome.

1930-ban Walt Disney a Technicolor vállalattal kidolgozta a három alapszín, illetve ezek keverésével a több színnel is készíthető filmek gyártásának a lehetőségét.

A Hiúság vására című filmet már ezzel az eljárással készítették 1935-ben. De a hivatalos színes film „premierjére” azonban 1937-ben került csak sor, mikor bemutatták a ma már klasszikusnak számító Disney mesét, a Hófehérke és a hét törpét.

 Slumdog Millionaire 

Egy film, aminek úgy terjedt a híre mint a futótűz, a sikere elsöprő volt, tarolt minden filmes fesztiválon, a legcsekélyebb díjakon át egész Hollywoodig(Oscar gála) sikerült eljutnia. Sőt, ott is kaszált, 10 jelölésből nyolcat elhozott, a nagyobb kategóriákat mind bezsebelte. Mindenki azt mondja, hogy ilyen filmet még nem látott...Aki ezt állítja, az még biztos nem hallott Bollywoodról... Bár Bollywoodi filmnek is túlzás besorolni ezt a remekművet... amolyan korszakalkotó Holly-Bollywoodi csoda ez...

Kinek köszönhetjük ezt a csodát? Egy ízig-vérig lelkes és ötletes rendezőnek Danny Boyle-nak, aki rendezett már a mai napig kultnak számító alkotást(Trainspotting) és meghökkentőt(28 nappal később, Napfény) egyaránt. Televíziós rendezőként kezdte, de nagy szerencsénkre kinőtt ebből a szerepből. Véleményem szerint, ez az eddigi legjobban sikerült filmje, ha a Trainspottingot nem vesszük számításba...

Kik játszanak benne? Na, ez az egyik varázsa a filmnek. Teljesen ismeretlen indiai színészek, sőt, van olyan is köztük aki még soha nem lépett kamera elé. Ilyenek például a gyerekszereplőket alakító „gettó növendékek”, akiket tényleg India nyomornegyedeiből szedtek elő. A főszereplőt játszó Dev Patel esetleg ismerős lehet valalakinek, mert játszott a Skins nevezetű angol sorozatban.

A történet amilyen egyszerűnek tűnik, annyira bonyolult is. Boyle a népszerű játékot -a Legyen Ön is milliomost!-, egy életutat és egy szerelmi szálat használ fel ahhoz, hogy ámulatba ejtse a nézőt. Sikerül is neki.

A történet kezdetén főhősünk Jamal, egyetlen kérdésre van a fődíjtól(20 millió rúpia), a Legyen Ön is milliomos játékban. Mivel a fiú egy gettónövendék és jelenleg chaiwallaként(teahordó) dolgozik, nem hiszik el neki, hogy csalás nélkül juthatott el idáig. Az adás véget ér a mindent eldöntő utolsó kérdés előtt, a fiú indulna haza, izgatottan várva a holnapi napot, ám ekkor elviszik és éjszaka megkínozzák. Megpróbálják kihúzni belőle, hogy hogyan csalt. Persze szép lassan kiderül, hogy Jamal ártatlan és mindegyik kérdésre saját maga tudta a választ. A cselekmény három szálon fut, időnként visszatérünk a múltba(egyes szál), ahol betekintést nyerünk Jamal életébe és megtudjuk, hogy miként tudta megválaszolni a feltett kérdéseket. Megismerkedünk a bátyjával és Latikával, aki később jelentősen befolyásolja Jamal életét, ugyanis szerelmesek egymásba. Majd a vallatók faggatóznak(kettes szál), vagy a stúdióban vagyunk és megy az élő adás(hármas szál). A fiút nem is a pénz vezéreli a játékba, hanem az, hogy elvesztett barátnőjét esetleg ezáltal meglelje...

A gyerekkori részek nagyon jól sikerültek(majdhogynem dokumentumfilm szerűek), a film lezárása sem egy szokványos vég. Már csak azért sem, mert kapunk egy kis ízelítőt Bollywoodból, itt a zenés táncra gondolok... ami állandó kísérője az olykor 3 órásra is nyúló indiai filmeknek. Akinek tetszett ez az alkotás bátran nézhet ilyen filmek után, nem fog csalódni.

A forgatókönyvíró igazi iparosmunkát végzett, ugyanis egy egyszerű sztorit ilyen hatásosan elég ritkán sikerül megírni. A másik dicsérni való a zene, egyenesen tökéletes, olyan mint maga a film, kicsit indiai és kicsit nem. Az operatőr is jól végezte a munkáját, -nagyon szépen felvett képeket láthatunk-, a vágóval egyetemben (no nem a Vágó Istvánra gondolok a Milliomosból), aki nagyon ügyesen használta ki a film adta lehetőségeket.

Néhol rossz kritikákat aggattak a Latikát játszó Freida Pinto-ra, mondván nem volt olyan jó a teljesítménye. Én ezzel nem értek egyet. Szépsége mellett azért színészi tehetségét is megmutatta. Különben is, Woody Allen már lecsapott rá, a következő filmjében játszani fog, -kell ennél több?

Esetleg beleköthetünk még abba, hogy nincs olyan a valós életben, hogy valaki azért tudja a válaszokat egy vetélkedőben mert éppen azokkal „találkozott” az életében. Erre azt tudom mondani, hogy de lehet, úgy hívják sors... aki nem hisz benne, az vessen magára...

A film mindössze 15 millióból készült és egy dvd-re megjelenő alkotásnak szánták, azonban lassan a 200 milliót is meghozza a konyhára...

Sok ilyet még...

Egyelőre nem döntöttem el, hogy bekerül e a kedvenceim közé, de nincs messze tőle, ugyanis már háromszor láttam, és mindannyiszor hatalmas élmény volt...

Eadweard Muybridge egy angol származású amerikai fényképész elsőként a világon sorozatfelvételeket készített magáról a mozgásról. Ezek a sorozatok a filmezés előfutárai voltak. Munkássága során már a felvevőgép alapelvét alkalmazta és filmfelvételről beszélt.

A fonográf megszületésével Muybridge azt javasolta Edisonnak, hogy kombinálják a két találmányt.1904-ben egy német producer, bizonyos Oscar Mester saját fejlesztésű találmányával, a biofonnal kápráztatta el a St.Louis-i világkiállítás látogatóit. Ez egy új, hangosítási kísérlet volt.

1922-ben három német mérnök(Hans Vogt, Joseph Massolle és Benedict Engel) levetítette első hangosfilmjét, Berlinben. Egy általuk feltalált, új eljárást használtak.

A hangosfilm korszak hivatalosan a Warner Brothers: A dzsesszénekes című 1927-es munkájával kezdődött meg. Érdekesség, hogy maga a hangosfilm egyik „áldozata” maga a filmművészet volt, ugyanis a korai hangfelvételek rejtett mikrofonokkal készültek. A színészeknek a mikrofon irányába kellett beszélniük, ez a színészi mimikát nagyban korlátozta.

Az első Budapesti hangosfilm a Kék bálvány volt ezt követte a Hyppolit, a lakáj.

Az 1930-as években egy új eljárás került előtérbe, a movietone. Érdekessége hogy a film összes hangja egyetlen hangsávba került. 1940-ben létrehozták a stereo hangot, amit először Walt Disney használt, Fantázia című rajzfilmjében.

A hetvenes évekre kifejlesztették a híres Dolby laboratóriumban a zajszűrő rendszert.A nyocvanas években létrejött a digitális hangrögzítés.

Kedves Mindenki!

Ezennel útjára indítom filmes blogomat, remélem elnyeri majd a tetszésed és találsz magadnak valamit ami újat mond számodra, vagy talán tanulsz is egyesmást... lesz itt minden, annyit ígérhetek! A többi egyelőre meglepetés...